Sokszor hallunk a spirituális közbeszédben olyan gondolatmenetet, hogy: az életem során ledolgozom az előző életeim karmáját, és amit most sem sikerül, azzal majd a következő életemben foglalkozom. Ennek a mondatnak egyetlen eleme sem helyes. Mert: nincs előző életem, nincs következő életem és nincs karmám. Helyesen: van élet és van karma, de egyik sem az enyém. Most megpróbálom ezt egy kicsit érthetőbben kifejteni.
Buddha egyik legnagyobb felismerése az volt, hogy a tudat természete Én-telen. Nem-Én, szoktuk még mondani, és ez értelemszerűen egy elég nehezen értelmezhető fogalom egy olyan világban, ahol minden az Én-ről szól. Ez a forma vagyok én. Ezek most az én gondolataim. Ami az otthonomban körbevesz, hozzám tartozik vagy az enyém.
A fizikai anyagban ez a megkülönböztetés természetes, hiszen minden határokon belül létezik, megvan a saját kiterjedése. A testünk természetes határának a bőrünket gondoljuk, és minden ami azon belül van, az Én része. A tükörbe nézünk, és azt mondjuk: ez vagyok én. Megfogalmazok egy véleményt, és azt gondoljuk: ezek az én gondolataim, hozzám tartoznak. A lakás vagy ház, amelyben élünk, falakkal és kerítéssel rendelkezik, azok a határai. Ami azon belül van, az miénk.
Azonban ha belépünk a tudat és az akasa világába, ezek a határok nem ilyen egyértelműek. Sőt, megtapasztalhatjuk az akasa jóga egyes gyakorlataiban, hogy teljesen elmosódnak. Ahogy haladunk előre az együttérzés elmélyítésében, eltűnnek a falak és határok, amik elválasztanak a külvilág más formáitól.
Karma és „előző életek”
Lehet, hogy amikor meditációban elmélyedünk a tudatunk mélyebb tartományaiba, képeket látunk teljesen más korszakokból, de közben azt érezzük: ez én vagyok, ezek az én emlékeim. Az elme nem fogja tudni elhelyezni ezeket a képeket az általa észlelt valóságban, az általa megtapasztalt múltbeli események közé, ezért két válasza lesz: az egyik, hogy ezek nem valós, hanem fiktív emlékek, a másik, hogy: ez csak egy “másik” élet lehet. Kialakul bennünk egy hitrendszer, hogy vannak előző életek, hiszen emlékezni is tudunk rájuk.
Az Én-telenség gondolata az elme számára riasztó, hiszen egyet jelent a “halálával”, létezésének a szükségtelenségével. Ezért mindig próbálkozni fog azzal, hogy minden észlelést kontextusba helyezzen, valamilyen elfogadható magyarázatot kreáljon hozzá. Ehhez mindig a már meglévő emlékeket, tapasztalati és kommunikációs szimbólumrendszerünket fogja használni.
Már önmagában az is nagy küzdelem, hogy megértessük az elménkkel: nincs okunk félni, ha idegennek tűnő emlékek, gondolatok jelennek meg bennünk. Nem kell mindent azonnal megérteni, a helyére tenni. Engedjük az információkat „lebegni”, áramolni, ne kössük gúzsba őket azzal, hogy bele akarjuk őket préselni a hitrendszerünkbe.
Az Én „lebontása” hosszadalmas folyamat, és nem is szabad elsietni, hogy ne veszélyeztessük az elme integritását, stabilitását. Sosem lehet cél az anyagban, hogy az elmét „kiiktassuk”; legyünk azzal tisztában, hogy az elme a tudat kollektív minőségének a megnyilvánulása a dualitásban, az anyagban. Amíg ebben létezünk, az elme alapvető kelléke az életünknek; csak az a feladatunk, hogy összehangoljuk a tudat kollektív minőségével, és ezzel „hazataláljon”.
A karma mint kollektív felvállalás
Ezen az úton egyre több olyan tapasztalatunk lesz, hogy az elménk egy olyan kiterjesztett valósághoz kapcsolódik, ami túlmutat az Én gondolat- és érzésvilágán. Ez az Énnek, az elmének és a tudat kollektív minőségének a szinkronizációs folyamata. Az idegennek tűnő képek, érzések, gondolatok beszivárognak az elménkbe, ahogy megtanulunk összehangolódni az akasa tartalmával; ezzel új perspektívákat tudatosíthatunk magunkban, az észlelés új minőségei pedig a tudat kiterjedését jelentik.
Ahogy kitágul az észlelésünk a látható és láthatatlan világ új tartományaira, és tisztánlátó együttérzéssel befogadjuk a világunkba, a karma fogalma is új értelme nyer. Ezért az akasa jógában a karma felvállalás. Az előző generációktól megörökölt mentális minták, félelmek és vágyak testi-lelki szinten megjelenő öröksége. Továbbá egy lehetőség arra, hogy az életünk során feldolgozzunk, átalakítsunk valamit mindazokból az emlékekből, amelyek gátolják a tudat kiteljesedését.
A karma tehát mindazoknak az információknak az összessége, amik a földi evolúció szempontjából zsákutcának bizonyultak, és ezért az élet most megpróbál felülemelkedni rajtuk. Ilyen értelemben az akasa jóga valamennyi módszere arról is szól, hogy foglalkozunk a karmánkkal.
