A világ megismerése ősidők óta foglalkoztatja az emberiséget. Eszmék, ideológiák, vallások ezrei próbálkoznak képet festeni róla, de a világképek közötti ellentétek olyan markánsnak tűnnek, hogy még háborúkat is vívnak az egyedülinek gondolt igazságokért. Mindenki a maga valóságában hisz, és annak akar érvényt szerezni.
Információs káosz uralkodik a világban, egymással ütköző “igazságok” sokasága között kell kiigazodnunk nap mint nap. Az akasa jóga nem fog felvázolni egy x-edig igazságot, és arra ösztönözni, hogy ezt fogadd el valóságként. Abban próbálunk támpontokat adni a buddhizmus perspektívájából, hogyan igazodhatsz el a szavak dzsungelében.
Ha mar ismered egy kicsit a buddhizmust, két dolgot biztosan észrevettél már: rengeteg fogalommal magyarázzák a követendő utat, számtalan iskola, ösvény keresi a megoldást az élet kihívásaira, mondhatni a buddhizmus egésze egy kis káosz a nagy káoszban. Azonban ha elmész egy buddhista templomba, meglátogatod az egyik magyarországi sztúpát, alapvetően békés és nyugodt szerzetesekkel fogsz találkozni (vannak kivételek és súlyos problémák a buddhizmusban is, erről majd máskor írunk).
Még egy tapasztalatot fogsz szerezni: akármelyik iskoláról is van szó, bármilyen tanításokat is követnek, de mégis egységesen és nagyon tömören fogalmazzák meg a célt: a megszabadulás az anyagi világban megtapasztalható szenvedéstől, és a (vissza)kapcsolódást az Eredet állapothoz. A szenvedéstől nem azért kell megszabadulni, mert egy rossz dolog, hanem mert útjában van annak, hogy felfedezzük magunkban a tudat kiterjesztett minőségeit. A szenvedés, illetve annak kiváltó okai elvonják a figyelmünket arról, hogy kapcsolódni tudjunk egy olyan tudáshoz és megtapasztaláshoz, ami teljessé és harmonikussá tehetné a földi létezésünket (is). A buddhizmus irányzatai és iskolái lényegében arról szólnak, hogy kifejtsék, mi áll a megszabadulás útjában, és mit tehetünk azért, hogy ezeket a béklyókat lerázzuk magunkról.
A végső valóság
Az akasa jógában is az Eredet a dualitás-mentes igazság forrása, ahol megszűnnek a valóságok (az igazság értelmezései); ez a végső valóság. Ahhoz, hogy ezt a kijelentést jobban megértsük, mesélek egy példázatot.
Tizenként tanítvány ül körben. Mind a tizenketten más korból és más kulturális közegből jöttek. A mester a kör közepén megjeleníti az igazságot, amit a tanítványoknak értelmezniük kell. Legyen ez az igazság most a gravitáció. Van tanítvány, akinek a gravitációhoz tartozó rengeteg képből az köti le a figyelmét, amikor egy repülőgép nem tud tovább repülni, és a gravitáció miatt a földre zuhan. Egy másik tanítványt az a kép nyűgözi le, ahogy a gravitációs erőnek köszönhetően a Föld méltóságteljesen rója az útját a Naprendszerben.
Az első tanítvány azt mondja: a gravitáció egy veszélyes erő, ami rombolást hoz. A második pedig azt: a gravitáció egy gyönyörű dolog, ami pályán tartja az égitesteket. Melyik tanítványnak van igaza, ki jár közelebb a valósághoz? Mindkettő és egyik sem. Mindketten kiemeltek az észlelhető valóságok közül egyet, és abból vontak le következtetéseket. A példában a gravitáció az igazság, a valóságok sokasága pedig az, ahogyan az igazság megnyilvánul.
A példázatot lerövidítettem, a történetben mind a tizenkét tanítvány más képet lát a gravitációról, más valóságot fogalmaz meg vele kapcsolatban. Az ókori világból érkezett tanítvány ráadásul a lezuhanó repülőgép képét sehogy sem tudja értelmezni, olyan formákat észlel, amit az elméje nem tud összekapcsolni semmilyen általa ismert jelenséggel. Számára ez egy misztikus kép lesz, amit csak szimbolikus képekkel tud körbeírni.
Az igazság, a végső valóság létezik, de csak a nem-megnyilvánuló Eredetben. Amint megnyilvánul térben és időben, észlelhetővé válik a tudat által, de amit érzékelünk belőle, ahogyan megpróbáljuk megközelíteni, már csak valóság egy pillanatképe lesz. Egy a sok közül, amivel a valóság leírható. Az igazság csak akkor ismerhető fel a maga teljességében, ha már képesek vagyunk lemondani a valóságainkról, azokról a képekről, amikkel megpróbáljuk megjeleníteni az igazságot; a buddhizmusban ezt hívják megvilágosodásnak.
Szeretnék eloszlatni egy sokszor, szinte közhelyszerűen ismételt téves felfogást a buddhizmussal kapcsolatban: hogy az anyagtól való teljes elszakadást tűzi ki célul. Pont ellenkezőleg. Buddha tanai abban a felismerésben születtek meg, hogy az ember eltévelyedett, evolúciós zsákutcába jutott. Az elme, és az elmét információkkal tápláló érzékszervi észlelések eltorzítják az igazság megismerésének útján születő valóságainkat. Eltávolodott azoktól az igazságoktól, amelyek a földi létezést egyensúlyban és fejlődésben tartják.
Megszabadulás a szenvedéstől
Megfogalmazhatjuk ezt úgy is, hogy feladat a szenvedéssel átitatott, traumák által vezérelt földi létezés újrakonfigurálása, az anyagi létezés, és azáltal magának az anyagnak az átminősítése. Ezen a ponton lényegében az összes vallás, filozófia, ideológia magja összeér: annak a felismerése, hogy jelenleg egy diszharmonikus állapot uralkodik, amit fel kellene váltania egy harmonikus állapotnak. Ez az emberiség létezésének egyik központi igazsága – a vallások, eszmék pedig azok a valóságok, amelyekkel ezt el akarjuk érni.
Térjünk vissza a bevezetőben feltett kérdésre: hogyan lehet akkor eligazodni az egymásnak is ellentmondó információkban?
Legyünk tisztában azzal, hogy mi a létezésünk célja. Részt akarunk-e venni a diszharmónia átalakításában, a szenvedés megszüntetésében, a kollektív látásmód és észlelés kiteljesítésében? Ha a válaszunk igen, és így már látjuk magunk előtt a célt, keressünk egy olyan utat, ami közelebb vihet ehhez a célhoz.
A diszharmónia tulajdonságainak nevet is adhatunk: ilyen a gyűlölet, irigység, káröröm, szégyen, hiúság, féltékenység, gőg vagy a szavak hazug használata. A harmónia felé az együttérzés, a hála, a béketűrés és a tiszta kommunikáció visz.
Tulajdonképpen elegendő megvizsgálnunk a külvilágban észlelt információk mögött álló érzéseket: amit látunk, hallunk, azok a gőg, gyűlölet, káröröm szavai? Vagy együttérzés és hála áll mögöttük? De megvizsgálhatjuk azt is, a létezésnek milyen minőségét állítják előtérbe ezek az információk. Látjuk bennük a ragaszkodást az énhez (én akarom – nem akarom), vagy megjelenik benn a létezés kollektív tulajdonságainak felismerése?
Így máris kapunk egy tiszta és egyértelmű szűrőt: milyen szavakat tartsunk kint, és miket engedjünk be a valóságunkba, mivel lépjünk kölcsönhatásba, és mit engedjünk el.
